2010. április 18., vasárnap

Az úgy volt

hogy nulla óra ötvenhét perckor már vagy fél órája aludnom kellett volna. Mostanában nehezen tartom az ütemtervet. Gondoltam, meglesek pár Jose Gonzales videót, mert éppen erős bennem a zene és akkor, valami noname rádió lájvszesönén ül ez a lány (Yukimi Nagano), alig hallható leheletvokálokat tol a maesztró válla fölött, iszonyat mély, szikeszűz szépségnek nevezhető természetes jelenség, szinte látom, hogy ez bizony valódi, s persze csak azért érzem így, mert túl messze van ahhoz,  hogy mást érezhessek, például, hogy milyen elérhetetlen. Na, és ekkor jött az a bizsergés, hogy, hogy, mi lenne, ha kihasználva a lendületet, írnék erről a blogomban. Mert nekem olyanom is van. Ám.

lány magában:



lány amikor mély:

1 megjegyzés:

  1. Jose nagy cimbi. Elég sokszor meghallgattam már ezt a dalt.., de nem nagyon gondoltam volna, hogy itt vmi olyan nagyon mély is van :)

    VálaszTörlés