A következő címkéjű bejegyzések mutatása: glossza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: glossza. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 22., péntek

*



Ferivel beszélgettünk, talán kedd hajnal lehetett. Rajtunk kívül egy lélek se a Sportban, és ez a kettő is a leghátsó sarokban, a művészbejáró előtti asztalnál, ahol időnként műszakváltás okán bizony fel kell állni. De tényleg annyira ki-be-ba láthatatlanok voltunk, hogy a pultos lány ijedten rántotta fel a bugyiját, amit szívesen annak a jóarcú maffiózónak a fejére húzott volna, aki nem tiltatkozott, ha nem bontjuk időben az (h)ivást. Na de nem is erről szerettem volna mesélni.
A történtek előtt úgy jó egy órával, a leghátsó sarokban üldögélve, éppen beleszaladtunk az éjszakába. Közben megjegyezném, Feri rendesen tud inni, én már nem, de ez alapfelállás. Jónak ígérkezett az este, férfiasan mély gondolatok táncoltatták a poharakat, amit egy kocsmában helyénvaló dolognak tartok, és valljuk meg bűneinket. Aztán Feri az egyik pillanatban így szólt. Észre vetted, hogy mindenki ironizál és hogy ez senkinek nem esik jól? Én pedig észrevettem. Mi több, felvetettem, mit szólna, ha egy dalszöveg hangzóihoz fixen zenei hangokat társítanánk, esetleg könnyítésképp szavakhoz egy rövidebb hangsort, ezzel lekövetve a kortárs mozgásszínház hasonlatos törekvéseit. Majd kicsáváztam az utolsó csepp tonikot is az üvegből.

2009. november 15., vasárnap

Az erdő csendje

Az emberi faj szombat reggel is a megszokott módon törte meg az erdő csendjét. Egyszerűen megjelent. Ennyi általában elég.
Az alapos megfigyelő azonban, sekélyes megállapításokkal nem elégedhet meg. Hasonlóságokat és különbségeket keres az egybegyűltek között. Igen rövid idő alatt fel kell tűnjön, a kültakaró alapján csoportokra oszthatóak az erdőjárók.
Kopott, színtelen ruhában, zöld gumicsizmában, reklámszatyorban olajjal, benzinnel és pálinkával toporgunk az erdő szélén. Igaz van nálunk pár szelet kenyér, de csak vészhelyzet esetére, ha mondjuk a földre boruló bort gyors fel kell itatni. Pár arasznyival arrébb egy másik csoport tagjai ébredeznek. Nyomunkba is érnének, ha nem állná útjukat egy svédasztal. Így azonban tetemes előnyre teszünk szert. Közben keveset beszélünk, ha mégis, akkor mellé és félre. Snitt.
Javában tart az ebédszünet mifelénk, pihen a láncfűrész, aluszik a hasadás, a bikkfák álmosan lengedeznek. Az aljnövényzetben heverészek, két hónapja először jó kedvem van, amikor a másik csoport tagjai felbukkannak. Fő ismertető jelük: thermo alsó, polár nadrág és dzseki, Vibram talpas Gore-Tex bakancs, ami árában önmagában vetekedik egy traktoréval és főleg a Himalája csúcsain szokás benne lavinák alá szorulni, legfelül pedig egy citromsárga láthatósági mellény.
Csend.





2009. július 29., szerda

A szakáll





1000 kilométerig bírtam. Nyilván, mert nem volt már aki megsimogasson, ha jó vagy ha nem. Ilyenkor nincs más hátra, mint előre. Jön az 1904-es születésű gillette-penge. Esetemben a '71-es ikerpengés eldobható, de ha lenne amolyan klasszikus, ami még nagyapámnak is, tuti azzal restituálnám bőröm simaságát. Így azonban, addig nyeszetelem a nyakam amíg élek. Ki hallott róla: a számunkra elérhető vágóeszközök közül a borotva a legélesebb. Nyilván nem egy nagy kunszt, hogy a mai borotvapengék képesek az atomok kötéseit szétválasztani. Ha nem tapikijelzős, akár kvarkokat is szabdalhatnék vele, feltűnés nélkül. Ám egyelőre az atomi szinteken is problemák  adódnak. Onnan tudom, hogy a nyakamban van egy-két atom. De le merem fogadni, mindenkinek. Az atomok széttépése nagy fájdalommal jár, köztudott. Ebben a wilkinson típusú pengék viszik a pálmát. De ez a gillette, mosolyogva állok a tükör előtt, pólóm nyakára vizezett vér és hab keveréke csordogál. Nem fáj semmi, nyeszetelek.